#039 Zubreczki Dávid – Kedvenc helyek a szomszéd utcában
Az élet meg minden - A podcast by Tóth Szabolcs Töhötöm

Categories:
Hogyan lehetne olyanná tenni a fővárost, ahonnan nem menekülnek a „zöldbe” a gyermekes családok? És mi az az ördögi kör, amiből Budapest nehezen tud kitörni? Ebben az epizódban Zubreczki Dávid „városi mesemondóval” beszélgetek Budapestről. A szétterülő alvóvárosokról, autósokról és kerékpárosokról és még a Jóisten garázsáról is. Szó esik titkos repülőtérről és alagutakról, valamint egy elásott harangról is, de legfőképpen arról, mit jelent egy élhető nagyváros a 21. században. Mondjuk egy olyan országban, amely kívülről nézve ma már egyre inkább egyetlen nagy városi agglomerációnak látszik. Zubreczki Dávid újságíró, zenész 1999-ben végezett a gödöllői Szent István Egyetemen, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetben, amelyet egy interjúban a „karok között lebegő kis csodaműhelynek” nevezett. Eredeti szakmájában igazából sosem dolgozott, ám több mint tíz éven át írta az Index egyik legolvasottabb blogját, az Urbanistát, amely egyszerre foglalkozott a város múltjával és jelenével. Bár blogjától 2019-ben megvált, Dávid azóta is „urbanista”: sétáin eredeti szemszögből ismerteti meg Budapesttel – sokszor azokat, akik ott laknak, csak korábban nem vették észre, milyen kincsek vannak az orruk előtt. Műsorjegyzetek Zubreczki Dávid weblapja a Wikipédián említett könyve, a Templomséták Budapesten a (már nem működő) Urbanista blog az Indexen az Építészfórummal együttműködésben készülő podcastja, az Auditórium még ma is meglévő zenekara, a Boogie Mamma Az epizódban említett templomok és a kapcsolódó történetek Hermina kápolna Pasaréti Páduai Szent Antal Plébániatemplom a Regnum Marianum templom és felrobbantása Szent Mihály kápolna (Margit-sziget) és a megtalált harang a tabáni szerb székesegyház (rác templom) és eldózerolása Városmajori Jézus Szíve Plébánia-templom Kiemelten említett egyéb helyszínek és történetek a Felvonulási tér (ma: Ötvenhatosok tere) Matthias Rust berepülése és leszállása a moszkvai Vörös téren a Mol Campus (Mol-torony) felhőkarcolója a Válasz Online cikkében; korábban tervezett toronyházak (köztük a Fiumei úti, visszabontott torony) a Magyar Narancs cikkében a frankfurti konyha a New York-i MOMA kiállításán Márai Sándor Egy polgár vallomásai című kötetében ír Krisztinaváros új vásárcsarnokán a számjegytelen, újmódi toronyóráról, amit a helyiek közül sokan „bolseviki”-nek tartottak. Zoltán Gábor a Szomszéd című esszéregényében idézi Márait, és ír bővebben erről a jelenségről. Zoltán Gáborral – egyebek mellett a Szomszédról – ebben a korábbi podcastepizódban beszélgettem: #025 Zoltán Gábor – A vadászfalka elszabadulása, nyilas orgia Budán és a nálunk lapuló benzines palack a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusának fejlesztése az Építészfórum cikkében Mátyásföld a budavári teherelosztó és lebontása Egyéb említett művek Tengiz Abuladze: Vezeklés Tom Wolfe: From Bauhaus to Our House Líra könyvajánlóAz epizód végén, az új könyvismertető blokkban, amelyet a Líra Könyv támogat, ezúttal Pilinszky János Önéletrajzaim című kötetét ajánlottam. Urbanizáció világbanki előrejelzés arról, hogy 2050-re a magyarok 4/5-e városban él majd; az Otthon Budapesten című fővárosi fejlesztési stratégia, benne a lakhatás feltételeinek javítása, kerékpárak építése, az agglomeráció további szétterülésének megakadályozása, a „kis távolságok városa”, mint stratégiai cél; Erő Zoltán ebben a Qubit podcastjában lamentált azon, hogy vajon Budapesten hára van-e még egy kezelhetetlen betelepülési hullám; Az epizódban említett építészek Farkasdi Zoltán Kotsis Iván Makovecz Imre Rimanóczy Gyula A Városliget és „megújítása” A Városliget (és faátültetéseinek) története Egyelőre nem látni világosan, mi épül majd meg és mi nem a tervezett városligeti épületekből. Ez a cikk A Liget Budapest Projekt visszanyeséséért küzdő városvezetés és a teljes megvalósítást erőltető Baán László korámánybiztos közötti állóháború, amelynek jelenlegi állása szerint a Liget Budapest Projekt és tervezett épületei: Néprajzi Múzeum (épül) Magyar Zene Háza (épül) Nemzeti Galéria (a régi Petőfi Csarnok helyén, leállítva) Magyar Innováció Háza (a régi Közlekedési Múzeum helyén, leállítva) Városligeti Színház (építése leállítva) A lebontott Közlekedési Múzeum új helyszíne: az Északi Járműjavító Említett építészeti stílusok bauhaus – a dessaui önkormányzati modell; brutalizmus – a bostoni városháza rendre az élen végez a világ legcsúnyább épületeinek toplistáján, például itt; szocreál neoklasszicizmus art déco Jelenségek, fogalmak angolkert bauxitbeton dzsentrifikáció Mithrász-kultusz További névemlítések Ángyán József Berecz András Karácsony Gergely Vitézy Dávid Kivonatos tartalom időkóddal Az epizódokba dinamikusan bekerülő szponzori üzenetek miatt az időkódok 30-90 másodperccel csúszhatnak az itt feltüntetettekhez képest. [00:05:37] Mit jelent az, hogy „építészeti mesemondó”, miért hívja így magát Zubreczki Dávid? Mik azok a „városi séták”? Az Urbanista blog és 100.000 olvasója. [00:09:25] A Templomséták Budapesten című könyv és megírásának okai, története: a város bemutatása annak templomain keresztül. Közben: valláskeresés és istenkeresés. [00:13:45] Kalandozások a Városliget körül: egy lakáskápolna a Damjanich utcában (a lakásképonák kialakulása a gyorsan fejlődő Budapesten), a felrobbantott Regnum Marianum. [00:21:25] A Felvonulási tér története, városi legendák ehhez kötődően. Az alagút, mint népmesei elem ezekben a legendákban országszerte. A Margit-szigeteki elásott harang nagyon is valós története . [00:25:38] Hogyan jött létre egykor a Városliget? Hogy került oda, ahol most van? [00:28:50] A Városliget és a New York-i Central Park közötti különbségek. Az eredeti terv a Pestet körülölelő „parkgyűrű” létrehozására. A terv elhalásának okai. A parkok a szocializmusban, autóverseny a Városligetben és a Népligetben. [00:38:45] A Városliget projekt – és kritikája. Új épületek és a „túlhasználat” réme. A múzeumi negyed és az elszalasztott fejlesztési lehetőség a város más részein. A Városliget korábbi beépítésének története: vásár és raktár a Ligetben. [00:48:41] Ami a Városliget mellett van: a pesti “bérházak”, amelyek már nem bérházak, és az ebből fakadó problémák: a nem létező háztulajdonos. A leromlott külcsín, a rehabilitáció nehézségei. Korabeli és mai önkormányzati, állami lakásprogramok. [00:55:42] Elszabaduló ingatlanárak a fővárosban, az Urbanista blog egykori ingatlanhirdetéses rovata, extrém lakások, extrém hirdetők. [01:00:01] Kiköltözők, beköltözők. A kiköltözés kényszere, de egyben illúziói is. Miképpen nehezednek a belvárosra a szétterülő agglomeráció megoldatlan problémái. Autók, biciklik, parkolók, kerékpárutak: egy apránként megoldható problémahalmaz. Magyarország, mint egyetlen óriási városi agglomeráció. A 15 perces város koncepciója. [01:09:34] Mátyásföld, mint jó példa a városhoz szervesen, jó közlekedéssel, saját infrastruktúrával rendelkező „belső” agglomerációra. Mi köti oda Zubreczki Dávidot? A Mátyásföldtől eltérő, fejletlen infrastruktúrájú Budapest környéki agglomeráció problémái. Az ország legrégebbi, mai is használatos kerékpárútja, biciklisparadicsom a Horthy-korszakban. [01:16:33] Megoldást jelent-e a kerékpár? Vissaszorítja-e az autók használatát, ha kevesebb a parkoló, ha nagyobb dugó? [01:22:58] A belváros rehabilitációja és egy nem feltétlenül jó következmény: dzsentrifikáció. Melyik korszakát éli Budapest? Előtte vagy utána van a nagy beköltözési hullámnak ami máshol az 50-es, 60-as években végbe ment? Globális trendek: többen élnek mint városban, mint falun, és az arány növekszik. [01:30:16] Zubreczki Dávid tanulmányai és tanárai a gödöllői Szent István Egyetemen. Az Urbanista blog története. Zenekara: a Boogie Mamma. [01:34:03] A „csomagban gondolkodás” kritikája. Mennyire jellemzi ez a politikát? Pártpolitika vs. közpolitika. A budapesti biciklisek kontra autósok politikailag gerjesztett háborúja. Zubreczki Dávid, aki egyszerre dolgozik a Városházának és Vitézi Dávidnak. [01:39:16] Milyen lesz a jövő Budapestje? Milyennek lenne jó? Az önvezető, elektromos atutók küszöbön álló forradalma és ennek lehetséges hatása a városra. A Mol-torony és egyéb felhőkarcolók Budapesten. [01:47:43] Fenntartásaink a modern építészettel kapcsolatban. Két modern templom a harmincas évekből Budapesten a II. kerületben. Ha a 60-as, 70-es évek modern építészetét tekintjük, nincs-e alapjuk a kritikáknak? A 80-as évek építészeti örökségének megsemmisítése a fővárosban. [01:59:12] A világos korszakhatárok hiánya, a modern korai gyökerei. A „Frankfurti konyha”, a kádárkocka. Zubreczki Dávid, illetve az Építészfórum podcastja, az Auditórium. Benne egyik epizódként: a Moholy Művészeti Egyetem rekonstrukciója. A szocreál Magyarországon. [02:08:51] A megőrzendő, megújuló, megújítható épületek filozófiája az újrahasznosítható tárgyak analógiájára. Saját lakókörnyezetünk felfedezésének fontossága. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices