Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. szombat

Nagyböjt 3. szombat A Szentírásban többször olvasunk felszólítást arra, hogy Isten népe emlékezzék. Emlékezni lehet és kell a már eltelt időre, valamilyen elmúlt eseményre. Lehet, hogy az emlékezésekben az ember meglát valami olyat, amire akkor nem is gondolt. Az emlékezésből lehet tanulságot meríteni a jelenre, de lehet bátorítást és biztatást is a jövőre. Szent Pál is emlékezésre buzdít tanításában: Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van. Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet. Zsid 10,32-37 A levél szerzője, Szent Pál, mint egy jó lelkipásztor szól a közösséghez. Emlékezzenek vissza a régi napokra, amelyekben „megvilágosodtak”, azaz a keresztség által a keresztény egyházba kerültek. Az igehirdetők megvilágosították előttük a régi tévelygés helytelen útját, és világossá tették előttük, hogy mi az Isten igazi útja. Vissza kell emlékezniük, hogy azokban az időkben, mint újonnan megtértek, minden áldozatra készek voltak a keresztény hitért. A megpróbáltatásokban nemsokára részük lett. Szenvedésben és küzdelemben volt részük a hitetlenektől, amint Jézus előre megjövendölte. Így, Jézus „boldogságai” közül kettőt, hármat is megtapasztaltak. Ha valaki nem tapasztalt volna üldözést, akkor szánakozott azokon, akiket bántottak és üldöztek Krisztus hitéért. Olyan megpróbáltatás nem érte őket, amelyekről Jézus nem szólt volna nekik előre. Mintha az első buzgóság szelleme hanyatlott volna köztük, az apostol szerint. A helyes keresztény úton járókat, a krisztusi embereket minden időben érték méltatlanságok. Ezeket lehetetlen kikerülni. Ez a „jobb” úton való járással jár. Az apostol tovább folytatja a keresztényeket ért szenvedések felsorolását. Egyes hithű keresztények megjárták a börtönöket, pl. az üldöző Saul bosszúja miatt. Azok, akik ettől megmenekültek, szánakoztak, testvéri érzülettel sajnálkoztak azokon, akik ilyen nehéz helyzetbe kerültek. Biztos, hogy igyekeztek a bajban levőkön legalább tanáccsal, látogatással, sőt, anyagilag is segíteni. A keresztény együttérzésnek szép példáit mutatták be ezekkel. Más keresztényeket hitük miatt büntetésül vagyonuk elkobzásával sújtották. Az ilyenek nem fájdalommal, hanem az örök élet reményében örömmel fogadták földi javaik elvesztését. Abban reménykedtek, hogy számukra bőséges javak, nem mulandó anyagi javak vannak eltéve a mennyekben, amelyeket semmi tönkre nem tehet, és senki el nem vehet tőlük. Amikor mindezek megtörténtek velük, akkor Jézus jövendölései teljesedtek be rajtuk, hogy ne legyenek különbek, mint mesterük. A keresztény Egyház történelme minden időben számtalan ilyen eseményeket tud bemutatni hívei életéből. Aki hite miatt ilyenekben részesült, gondoljon Jézus ígéreteire. Szent Pál mintha valami olyat tapasztalt volna olvasói között, hogy meggyengültek az állhatatosságban. Kevesebb lett bennük a keresztény kitartás szelleme. Nem tudni, melyik közösségre gondol kifejezetten, bizonyára a palesztinai egyházakra. Az apostol, miután befejezte a keresztényeket ért sérelmek felsorolását, és figyelmükbe ajánlotta ezzel azt, hogy emlékezzenek, megnyugtató, örömmel tele hangon folytatja tovább.