Prizma #04 - Beszélgetés dr. Fedor Lászlóval

Nyíregyházi Egyházmegye - A podcast by Nyíregyházi Egyházmegye

2018-ban alapították a Nyíregyházi Egyházmegye legrangosabb kitüntetését, a Szent Miklós-díjat. Az egyházmegye megbecsülését fejezi ki általa minden évben egy paptestvérnek és egy civil hívőnek, akik munkásságukkal Szent Miklós szellemiségében járulnak hozzá az egyházmegye krisztusi működéséhez. Az elismerést a püspöki székesegyház Szent Miklós ünnepén tartott búcsúi Szent Liturgiáján adják át évről évre. Idén dr. Fedor László főorvos vehette át Ábel püspök atyától a díjat. A Jótevő Alapítvány magazinműsora. A JÓTEVŐ Alapítvány a riportműsort Városi Civil Alap, VCA-KP-1-2021/5-000548 azonosító számú „Kommunikációs tevékenységek fejlesztése című 11.000.000 millió forintos elnyert pályázati támogatás segítségével valósította meg.