Költészet lényegének esete a nemzettel és a vadkapitalizmussal | Gyulai Pál–Rákosi Jenő | Olvasókör
Partizán - A podcast by Partizán média

A Partizán Olvasókör harmadik évadában a magyar irodalomtörténet elmúlt 120 évének a legfontosabb elméleti szövegeit fogjuk olvasni. Olyan esszéket, tanulmányokat, kritikákat és kiáltványokat válogattunk össze, amelyek, koronként változó módon, megpróbálják meghatározni az „irodalom” lényegét, kijelölni a funkcióját a társadalmi/kulturális munkamegosztásban, és/vagy felhasználni politikai célokra. A múltunk tükrében a jelenünket szeretnénk vizsgálni. Azt ígérjük, hogy a kortárs liberális, konzervatív, piaci fundamentalista, fasiszta és ultrabalos ideológiákat vissza fogjuk vezetni az eredetükig, és ezek fényében igyekszünk láttatni a most nagy kardcsörtetéssel vívott „kultúrharcokat”. A tárgyalandó szövegek kijelölésében, elhelyezésében és értelmezésben végig segítségünkre lesz állandó szakértőnk, Lengyel Imre Zsolt, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének az oktatója. Az első alkalommal Gyulai Pál (1826–1909) és Rákosi Jenő (1842–1929) három-három cikkét olvassuk és értelmezzük, a kiegyezés és az első világháború kitörése közötti időszakból. Fő kérdésünk: milyen a romantikus irodalomfelfogás, amely még egyszerre volt liberális és nacionalista? Milyen ennek az irodalomfelfogásnak a nemzeteszménye? Hogyan jelent meg a piac a kulturális termelésben? Hogyan fogadta az irodalom a vadkapitalizmust?Hol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Hogyan támogathatod a munkánkat?Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB★ Support this podcast on Patreon ★