Lakodalmas táncok, népviselet, vőfélyek – A matyó kultúra színpadon I Mindent az előadásról

Diaszpóra - A podcast by Attila Méreg

Podcast artwork

Categories:

Matyó Rózsa ünnepe 2017-ben Mezőkövesden. Hármas matyó lakodalom az előadás címe és Molnár János rendezte. A produkcióban felléptek a mezőkövesdi Matyó Néptáncegyüttes, a Matyó Népi Együttes, a Százrózsás Néptáncegyüttes, a Rozmaring Néptáncegyüttes, a tardi Cseppecskék és a Gyöngykaláris Néptáncegyüttes, a szentistváni Karító Néptáncegyüttes, Indre Andrea és Vargáné Pap Edina népdalénekesek, valamint Mezőkövesd, Tard és Szentistván pávakörei. Molnár János mezőkövesdi néptáncos és vőfély 1989-ben kezdte néptáncos pályafutását az akkori mezőkövesdi Petőfi Sándor általános iskolában, 1992-től a mezőkövesdi Rezeda gyermek táncegyüttesben táncolt. 1997-2006 között a Matyó Néptáncegyüttes tagja volt, majd 2006-tól a Mezőcsát Népi Együttesben folytatta táncos tevékenységét. Emellett vezeti a mezőkövesdi Rozmaring Együttest is. Vőfélyként is tevékenykedik és fontosnak tartja a hagyományok megőrzését és átörökítését a fiatalabb generációk számára. János koreográfusként is aktív. A matyó népművészet 2012-ben az Unesco szellemi kultúrális világörökségei listájára került fel. Ezen alkalomból minden évben megrendezésre kerülő Matyó Rózsa gálaünnepség "Hármas matyó lakodalom" című előadásának ő volt a műsor rendező-koreográfusa. Az oktatás terén is elkötelezett a matyó hagyományok ápolása iránt; a Szent István Katolikus Általános Iskolában ő tartja a néptánc órákat. A tánc mellett biológia-fizika-tánc és drámapedgógia szakos tanár volt. Podcast adás János a néptáncos útjáról: https://youtube.com/live/LLILxJgFyHM Hármas matyó lakodalom https://youtu.be/jmLSAV_wimo#Matyó #néptánc #néphagyományAz adás fejezetei:0:00 Mindjárt kezdünk0:41 Beköszönés2:00 Matyó Rózsa ünnepe 2:30 Az előadás struktúrája3:50 Mezőkövesd, Szentistván és Tard 4:45 Főpróba8:00 A story10:00 Gyerekjátékok15:00 3 Települes20:00 Vőfélyek30:00 3 menyasszony, 3 vőlegény, 3 vőfély40:00 Mezőkövesd, Szentistván és Tard 50:00 Háromnapos lagzi55:00 Vőfély es a popcorn1:02:00 Elköszönés ---------------------------🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Köszönöm! 🙏 További linkek hozzám:👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg👉Apple podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/vil%C3%A1gj%C3%A1r%C3%B3k-klubja-b%C3%A9cs/id1549267030👉Google podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy80ODBjYmJmNC9wb2RjYXN0L3Jzcw==👉Podtail: https://podtail.com/podcast/vilagjarok-klubja-becs/👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn👉PocketCasts: https://pca.st/b78x9rjx👉RadioPublic: https://radiopublic.com/vilgjrk-klubja-bcs-GO2xV1👉Twitch: https://www.twitch.tv/vilagjaro📧 E-mail: [email protected]ában, Bécsben élek.🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!